Az Ózdi Gyártörténeti emlékpark és élménykomplexum ünnepélyes átadása

2015. október 29.

Az Ózdi Gyártörténeti emlékpark és élménykomplexum ünnepélyes átadásaMegtartották az „Ózdi Gyártörténeti Emlékpark és Élménykomplexum” projekt zárórendezvényét. Az egykori iparterület funkcióváltásának részét képező intézményegyüttes a Városi Múzeum bővítésével és korszerűsítésével, valamint egy ipartörténeti skanzen kialakításával jött létre. A közel félmilliárd forintos forrást az Európai Unió és a magyar állam biztosította.

Átadták ma délután a skanzent, lezárult tehát az „Ózdi Gyártörténeti Emlékpark és Élménykomplexum” nevet viselő projekt. Városunk önkormányzata még 2012-ben nyújtotta be azt a támogatási igényt, amellyel végül elnyerte a magyar állam és az Európai Unió 495 millió forintos támogatását. Az alapos előkészítő munkát követte a kivitelezés, az egykori iparterület kulturális célú funkcióváltása. A skanzen az Ózdi Muzeális Gyűjtemény részeként a Kohászati Üzemek történetét dolgozza fel, ennek jelentőségét térségünk országgyűlési képviselője is kiemelte ünnepi beszédében.

“Ha egy szegletet meg tudunk menteni, és vissza tudunk adni az utókornak azzal, hogy eleink itt éltek. Büszke generációk tagjai lehettek. Életüknek mindennapi értelmet az adott, hogy mívelték a vasat, és mívelték a bányát. Közben tartást adtak családjuknak és a városnak. Ha ennek egy kis szegletét vissza tudjuk adni, akkor már van értelme annak, ami itt az elmúlt hónapokban történt”

– fogalmazott beszédében Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

A projekt megvalósulásáról dr. Bárdosné Dudás Viktória beszélt az ünnepélyes átadón megjelent vendégeknek. Elmondta, hogy a most felújított és kibővített Városi Múzeum olyan gyártörténeti anyaggal rendelkezik, amelyet a hetvenes-nyolcvanas években a gyári dolgozók készítettek. Ezt pedig nem szabad veszni hagyni. A látogatók mintegy hatvan fotón kísérhetik majd végig az gyári munkások mindennapjait a születéstől az iskolákon át a gyárban végzett feladatokig. A projektmenedzser hozzátette, a kivitelezés során kihívásokkal is szembesültek.

“Különleges helyszínt kaptak a tervezők. Nem egy egybefüggő területen kellett megalkotniuk egy attrakciót, hanem két, egymástól fizikailag is elváló területet kellett összekötni. Természetesen és érdekesen adódott a mellettünk folyó patak, és akkor jött az első ötlet, hogy a patakmedret mint útvonalat ki kell használni, és bele kell építeni ebbe a projektbe”

– mondta dr. Bárdosné Dudás Viktória, projektmenedzser.

Az ünnepi beszédet és a projekt ismertetését követően Janiczak Dávid jelenlegi, és Fürjes Pál korábbi polgármester vágta át a megnyitó szalagot, a vendégek pedig a patakmederben kialakított útvonalon mehettek át az egykori gyárterületre. Idegenvezetőjük Farkas Péter Barnabás a múzeum intézményvezetője volt. Itt egy lángorgona működésébe is betekintést nyerhettek, és kipróbálhatták az élménypark azon játékait, amelyeket majd a leendő látogatók gyermekei is használhatnak.

Projekt adatlap


Galéria