Az ünnepélyes megnyitón Halász János

2013. november 21.

Az Őserdei ösvényeken – A bükkábrányi mocsáriciprus-erdő és kora, valamint A Kárpátok ásványai című állandó kiállítással nyitotta meg kapuit a Herman Ottó Múzeum, a Pannon-tenger Múzeumként ismert Földtörténeti és Természetrajzi Tára szerdán. Az ünnepélyes megnyitón Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Pusztai Tamás múzeumigazgató is beszédet mondott.

– „Miskolc és a kultúra nem létezhetnek egymás nélkül” – hangoztatta az ünnepélyes megnyitón Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
A Pannon-tenger múzeumával „huszonegyedik századi turistalátványosság született, amely nemcsak tanít és szórakoztat, de követendő példát is ad, ugyanakkor bővíti a miskolci és a regionális kulturális palettát” – jelentette ki az államtitkár.

– Miskolc nem feléli múltját, hanem élni tud vele, a múltjára támaszkodva építi a jövőjét – ezt már Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mondta, aki kijelentette, Miskolc két pillérre, a kultúra és az ipar fejlesztésére alapozza, s építi a jövőjét.
Miskolc polgármestere köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek, akik az elmúlt években Miskolc kulturális értékeinek megmentéséért, azok fenntartásáért dolgoztak, mint mondta, a kultúrturizmus Miskolc számára kiemelt jelentőségű, hiszen évről-évre rendkívül sok vendéget hoz Miskolcra.

Az új kiállítási térben a miocén kort mutatják be, azt a földtörténeti időszakot, amikor a ma Kárpát-medenceként ismert terület nagy része a földtani folyamatok révén elnyerte mai formáját.

Folytatás a minap.hu oldalon >>>

Forrás: miskolc.hu