Energetikai korszerűsítés, napkollektor és hőszivattyú a Debreceni Egyetemen

2012. december 13.

Zöldtech * 2012.11.27

Befejeződött a Debreceni Egyetem két intézményének energetikai korszerűsítése: a zeneművészeti kar és a Hajdúböszörmény belvárosában található gyermeknevelési és felnőttképzési kar oktatási épületeinek energetikai felújítása 569,97 millió forintba került, amelyet csaknem 500 millió forinttal támogatott ez Európai Unió.

Gaál István rektorhelyettes a hétfőn megtartott projektzáró rendezvényen elmondta: a pályázat keretében nyolc épületet korszerűsítettek: Debrecenben egy, Hajdúböszörményben hét épület energetikai fejlesztése történt meg – tette hozzá.

A munkák során több mint 15 ezer négyzetméter külső fal, illetve padlásfödém utólagos hőszigetelését oldották meg, kicseréltek 1054 nyílászárót, napkollektoros rendszert és talajszondás hőszivattyút telepítettek – ismertette a részleteket Gaál István.

A projekt kivitelezésén belül a megújuló energia aránya 29,92 százalék. Az intézmények összes energiafelhasználása a fejlesztésnek köszönhetően éves szinten több mint 50 százalékkal csökken, a radiátorok termosztatikus szelepének cseréjével az épület valamennyi helyiségének fűtése szabályozhatóvá vált.

A beruházásnak köszönhetően az éves üzemeltetési költség csökkenése meghaladja 27,2 millió forintot, az épületek energetikai besorolása pedig a felújítás előtti G-F minősítés helyett elérte a B-A+ minősítést – hangzott el a sajtótájékoztatón. (MTI)

http://www.unideb.hu/portal/hu/node/7625

http://richpoi.com/cikkek/hazai/energetikai-korszerusites-a-debreceni-egyetemen.html

http://richpoi.com/cikkek/hazai/energetikai-korszerusites-a-debreceni-egyetemen.html

http://zoldtech.hu/cikkek/20121127-Debreceni-Egyetem-energetikai-korszerusites

http://hvg.hu/itthon/20121126_debrecen_egyetem_korszerusites

 

A teljes energetikai korszerűsítést a Mester – Építő Kft. végezte.