Ózd Almási Balogh Pál kórház bokrétaavató ünnepség

2014. május 21.

Ózd – Uniós és állami forrásokat felhasználva, közel kétmilliárdos fejlesztés valósul meg az ózdi kórházban.

 

Fontos állomásához érkezett az új ózdi reumakórház kivitelezése. A Mester-Építő Kft. munkatársai a szerkezetépítés során elérték az épület legmagasabb pontját, ebből az alkalomból tartották meg a bokrétaavató ünnepséget. Ezen a napon a negyedik szintre fókuszáltak a szakemberek, hiszen több mint 300 millió forintból itt valósul meg az Almási Balogh Pál Kórház új, 30 ágyas rehabilitációs osztálya. Dr. Eszenyi Géza, az egészségügyi intézmény főigazgatója kiemelte: nyártól egy új szakma kezdi el a működését Ózdon, hiszen a mozgásszervi rehabilitációért jelenleg a betegeknek más városokba kell utazni. A jövőben viszont minden vizsgálatot és kezelést egy helyben tudunk majd elvégezni.

A megyei kórház a rehabilitációs ellátórendszer fejlesztésére több mint 4.5 milliárd forintot használhat föl állami és uniós forrásból, ebből 302 millió jutott Ózdra, az új osztály kialakítására. Az építkezés a jövőben munkahelyteremtéssel is jár, hiszen két orvos és további tizenhét szakdolgozó kezdheti meg majd a tevékenységét az új épületben.

Kedvezett az időjárás

A kivitelezés egyébként az ütemterveknek megfelelően halad – tudtuk meg a rendezvényen.

– Az épület tetején díszeleg a bokréta, jól halad az építkezés – fogalmazott Barna Gábor, a kivitelező Mester-Építő Kft. ügyvezetője. – Az elmúlt hónapok időjárása a munka szempontjából szerencsére kedvezett, így most már elértük a legmagasabb pontot. A jövő héten a tetőszerkezetet tesszük a helyére, ezután pedig megkezdődnek a belső munkálatok. A határidőt minden bizonnyal tartani tudjuk, bízom benne, hogy június végén átadhatjuk majd új reumakórházat.

Riz Gábor szerint az Almási Balogh Pál Kórház területén zajló, közel kétmilliárd forint értékű beruházás reményt és hitet ad a város lakosságának.

– Az ózdiak elé táruló épületeket, toronydarukat, nagy beruházásokat vehetjük biztatásnak – fogalmazott az országgyűlési-képviselő. – Biztatás azért, mert épül és szépül a város, de azért is, mert ezzel együtt új munkahelyek jönnek létre. Ezúttal pedig az egyik legfontosabb területen, az egészségügyben. Idén nyártól már a városban és a környéken élők is az új helyszínen kaphatják meg azokat a mozgásszervi, reumatológiai vizsgálatokat és kezeléseket, amelyekért eddig messze kellett utazniuk. Ez a jövő útja, amire az ózdi kórház rálépett. Folyamatosan fejlesztenek, pályáznak, ezzel együtt pedig rendre bizonyítják azt, hogy az itt élőknek a gyógyulása biztosított a kórház falai között.

ÉM-ME

Forrás: www.boon.hu

 

Címkék: Almási Balogh Pál Kórház, bokrétaavató ünnepség, Ózd, Ózdi kórház